A Brexit is hatással volt az Egyesült Királyságban dolgozó képzett uniós terapeutákra. A jelentések szerint a munkavállalási vízumok iránti kérelmek feldolgozása hat-nyolc hetet vesz igénybe, és a készségeken alapuló bevándorlási törvények bonyolultabbá teszik a „szakképzetlen” besorolású uniós munkavállalók alkalmazását.

„Valódi strukturális szakadék van az iparágon belül is” - mondja Lorraine Jackson, a Red Careers toborzási vezetője. „A terapeuták egyre inkább az arc- és esztétikai kezelésekkel foglalkozó munkakörökben helyezkednek el, amelyek fizikailag kevésbé megterhelőek, jobb óraszámot és jobb fizetési lehetőségeket kínálnak.”

Tovább súlyosbítja kérdést a hatalmas bérkülönbség, például a La Source International társaságnál lévő nyitott spa-terapeuta pozíciók fizetése jelenleg az igen széles, évi 20 000–33 000 fontos skálán mozog. Heves a szakképzett terapeuták alkalmazásáért folytatott verseny, mivel nő a spa- és wellness-szolgáltatások iránti kereslet, és az iparnak minden eddiginél nagyobb szükséges van a tehetségek megszerzésére és megtartására.

Négy vendégszakértőnk osztja meg tanácsait a spa-csapat megerősítésével és építésével kapcsolatban.

3. Összpontosítás a csapat fejlődésére

Kent Richards, a Six Senses Spas globális vállalati spa -igazgatója kiemeli a karrierfejlődés jelentőségét, és beszél a vállalati tehetséggondozásról.

„A spa-k fejlődése a szemünk előtt történik, és minden lépéssel javulnak a karrierlehetőségek. Úgy tűnik, hogy ez az egyik leggyorsabban fejlődő iparág: életem során már többször tanúja lehettem a ’spa’ szó jelentésváltozásának. Amikor a szépségszalonok elsőként kezdték el spa-ként definiálni magukat, akkor a munkavállalóknak a karriert az adott kis- és középvállalat tulajdonosi, menedzseri vagy alkalmazotti pozíció jelentette. Ma már változatos méretűek a spa létesítmények, amelyek mindenféle korú és szakmai hátterű, ambiciózus ember számára vonzóak.

A spa-karrier néha kevésbé tűnik kecsegtetőnek, és egyes helyeken ez valami titokzatos, réteg karriernek számít. Ez azonban tévedés! Mivel a spa, a wellness, az egészség és a fitnesz egyre jobban összeolvad, ezért az elérhető karrier-kínálat is egyre több területet foglal magába: az értékesítést, a kezeléseket, az orvosi lehetőségeket, a nyugati és más gyógyászatot, a tréningeket és az oktatást, a pénzügyeket, a marketinget, a jogi területet, a tudományt, a vezetést, a tervezést, a kiskereskedelmet, a menedzsmentet és a többi”.

A jövő tervezése

„Mi, a Six Senses Spas-nál alapvető fontosságúnak tartjuk csapataink növekedését és fejlődését, mert az agresszív piaci terjeszkedésünk támogatásához szükségünk van munkavállalóink számának növelésére. Minden pozíciónak kell lennie előmeneteli tervének, hogy a munkavállalót minél jobban elő tudjuk léptetni a szervezeten belül. 2021-ben a Six Senses Spas öt új létesítményt nyitott Brazíliában, Spanyolországban, Törökországban, Indiában és Izraelben, ezért elengedhetetlen a fejlesztés tervezése.

Minden nap inspirálnunk kell az összes csapattagunkat annak érdekében, hogy csillogjon előttük a számukra a bejárható karrierút. Nekünk kell gondoskodnunk arról, hogy csapataink továbbra is a céljaikra összpontosítsanak, mindegyikük a csúcson teljesítsen, és mindenki felkészült legyen a következő szakmai lépés megtételére, amikor elérkezik az ideje.

Egy ajánlott karrier-előrehaladási terv magában foglalná a személyre szabott célok kitűzését, az erősségek és érdeklődési körök elemzését, majd egyéni fejlesztési terv elkészítését rövid, közép és hosszú távú reflexiókkal. A fejlődés záloga ennek a követése tréningekkel, tanulással és tapasztalatszerzéssel. Felkínálná az ideiglenes és/vagy külsős megbízások lehetőségét, amelyek sikeres teljesítése előléptetéshez vezetne. Láthatnánk, ahogyan a recepciósokból menedzserek lesznek, a kezelőkből terapeuták, és a menedzserek vállalti szintű működtetési, nyitási és projektvezetői pozíciókba kerülnek.”

www.sixsenses.com 

4. A személyzeti válság kezelése

Dave Courteen, a Mosaic Spa & Health Clubs ügyvezető igazgatója a toborzási problémák okait és megoldásait értékeli az Egyesült Királyság spa-szektorában

„Számos tényező járult hozzá a spa- és wellnessiparban tapasztalható munkaerőhiányhoz. Az Egyesült Királyságra a három lezárás óriási hatással volt. A 18 spa létesítményünkben dolgozó terapeuták közül többek számára annyira nyugtalanító volt a harmadik leállás, hogy úgy döntöttek, inkább maradnak az új, ideiglenes munkahelyükön.

Azt hiszem, alábecsüljük a Covid-19 fiatalabb csapattagokra gyakorolt érzelmi hatását. Ők kapják meg utoljára az oltást, és a munka jellegéből adódóan az ügyfelek közvetlen közelében dolgoznak. Sok frissen végzett, képesítéssel rendelkező terapeuta nem is kíván az iparban dolgozni. Csak azért választották ezt a szakmát, mert 18 éves korukig az oktatásban kell maradniuk. Ez azt jelenti, hogy a ténylegesen elérhető, képesített terapeuták száma lényegesen alacsonyabb.

A helyzetet az is tovább súlyosbítja, hogy számos európai terapeuta visszament a családjához a lezárások előtt, és vagy nem akar visszatérni, vagy a Covid-19 korlátozásai és a Brexit miatt csak nagy nehézségek árán tér vissza.”

A terapeuták értéke

„Iparági összefogásban kell dolgoznunk ahhoz, hogy értéket közvetítsünk a leendő munkavállalók felé. Néhány szállodavezető gyakran magára hagyja a spa-t, mint a létesítményen belül önállóan működő entitást, holott azt kéne éreztetnünk a spa-teammel, hogy ők is ugyan olyan megbecsült tagjai a csapatnak, mint a szélesebb értelemben vett vendéglátás munkavállalói.

A pályaelhagyás egyik gyakori oka a futószalag-masszázs (egyik vendég jön a másik után) okozta terhelés, ezért fontos a kommunikáció a munkakör minden vonatkozásában. Az oktatási intézmények feladata az, hogy megértessék a leendő terapeutákkal e munka fizikai velejáróit. Tapasztalataim szerint, ha a terapeuták jól érzik magukat a munkahelyen, úgy érzik, hogy meghallgatják őket és a főnökük értékeli a munkájukat, akkor nincs gondjuk a fizikai kihívásokkal.

Világosnak kell lennünk – a terapeutákat azért alkalmazzák, hogy masszírozzanak! A spa-k működésének megváltozásával most már lehetővé tesszük a vendégeknek, hogy az adott napon válasszanak kezelést, így a terapeuták más kezeléseket is értékesíthetnek, például az arckezeléseket. Ez azt jelenti, hogy nem kell annyi masszázst végezniük, mint azt korábban elvárták tőlük.”

www.mosaicgroup.co.uk

Forrás: https://issuu.com/europeanspamagazine/docs/esm_summer_issue_80/s/12886423?fbclid=IwAR2ocQHRnIBtlZfdHm8voHz5a06qpgzwekHQ5Y8co6mud2eLR3cJK0Sj4gc

Írta: Mark Smith

Fordította: Dajka-Szederkényi Kornélia, okleveles közgazdász, falusi turizmus menedzser, IWI Wellness és Spa Menedzser, PhD kutatását turizmus, egészségturizmus és vidéki turizmus témakörben végzi.

Képzésünk két nap múlva indul! Ne maradj le!

 {fastsocialshare} 

A személyzet toborzása és megtartása egyre sürgetőbb kérdéssé vált a vendéglátóipari vállalkozások számára a globális koronavírus-járvány hatásai miatt, 2020 márciusától mintegy 355 000 ember hagyta el az iparágat, ami a munkaerő mintegy tizedét jelenti az Egyesült Királyság Nemzeti Statisztikai Irodája szerint.

A spa- és wellness-szektor sokat szenvedett ennek a váltásnak a részeként, sok terapeuta még mindig szabadságon van, és azok, akik lemondanak a kormányzati támogatásokról, gyakran újraértékelik helyzetüket: szabadúszók vagy pályaelhagyók lesznek. A piaci bizonytalanság miatt munkakört sem váltanak szívesen. „A vendéglátás hiányával karöltve, a wellness-szektoron belüli toborzásban is komoly problémák tapasztalhatóak az egész Egyesült Királyságban” - mondja Angela Smith, a La Source International ügyvezető igazgatója. „18 éves toborzói pályafutásom alatt még soha sem volt ennyire mélyponton a szakma.”

Négy vendégszakértőnk osztja meg tanácsait a spa-csapat megerősítésével és építésével kapcsolatban.

1. Visszatérés a készségfejlesztés alapjaihoz

Kathryn Dowthwaite-Blay, a Spa Oktatási Akadémia alapítója és igazgatója felvázolja, hogyan lehet kezelni a készséghiányt menedzsment szinten:

„Valódi szakadék van a spa-iparban: tehetséges, lelkes embereink vannak, akik sikeresen lépnek egyre feljebb és feljebb a ranglétrán, azonban gyakran mindezt anélkül, hogy rendelkeznének a munkájuk elvégzéséhez szükséges bizonyos alapvető ismeretekkel. A kemény munkájuk ellenére gyakran hiányoznak belőlük a vezetői képességek és a magabiztosság ahhoz, hogy hatékonyan elvégezzék a napi feladatokat, például találkozók és képzések lebonyolítását. Az a leginkább aggasztó, hogy sokuknak nincsenek alapvető pénzügyi ismeretei, mint például a költségszámítások és a költségvetés készítése, és olyan fogalmak ismerete, alkalmazása, mint a befektetés megtérülési számítás, a forgótőke, az árképzési stratégiák és az eredménykimutatás.

Az oktatásba és képzésbe való befektetés mindig elsőbbséget kellene élvezzen annak érdekében, hogy tudással, készségekkel és magabiztossággal vértezze fel a spa-team tagjait. Ha még több szenior vezetőnk lenne elkötelezett az oktatás iránt, akkor pozitív változást láthatnánk azokon a munkahelyeken, ahol erre értékként kezdenek tekinteni. Az oktatás befektetés-arányos megtérülése (ROI) rendkívül alulbecsült a spa- és wellness-iparban, így az, hogy mérni tudjuk a képzések és fejlesztések eredményeit, megkönnyíti a képzési költségvetési javaslatok és stratégiák létjogosultságának igazolását. 

Gyakran elismerik az értékesítési tréning ROI-ját, de sokan nehezen tudják mérni a személyzet fejlesztésének hatását más területeken; például a minőségirányítás vagy a vezetés gyakran nem szerepel olyan magasan a spa képzési tervében. A mérési eszközök, mint az ügyfél-elégedettségi kérdőív, a minőségbiztosítási felmérések, valamint a személyzet megtartására, a toborzásra, az átképzési költségekre és a teljesítményre vonatkozó adatok elemzése indokolhatják a vezetői képzésbe történő befektetéseket.”

Jövő-biztos karrier utak

„Többé már nem tekinthetünk a spa-menedzser-képzésre önálló egységként, hanem fel kell ismernünk, hogy minden iparágnak fejlesztenie kell a vezetőit, hogy naprakészek legyenek saját ágazatuk új trendjeivel és kutatási eredményeivel csakúgy, mint a legfrissebb menedzsment és vezetési irányelvekkel. Coaching, mentorálás, munkavállalói jólét, kultúra és a sokszínűség – ezek a jelenlegi legaktuálisabb témák. A készségeinket folyamatosan kell fejlesztenünk a karrierünk jövőjének biztosítása érdekében.

A tudatos munkaerő megtartás elősegíti, hogy jó piaci hírnévre tegyen szert a vállalkozás, ami napjainkban különösen fontos, mivel több a betöltetlen állás, mint amennyi személyzet van. Amikor új tehetségeket próbálunk a céghez vonzani és megtartani a jelenlegi csapatot, a jelöltek számára kiemelkedően fontos, hogy a fizetésen túl lássák a vállalkozáshoz való csatlakozás egyéb előnyeit is.”

www.spaeducationacademy.com 

2. Befektetés az emberekbe a profit növelése érdekében

Kathryn Moore, a Spa Connectors alapítója arról beszél, hogyan lehet bevonzani és megtartani a tehetséges munkatársakat a jelenlegi toborzási környezetben:

„A spa-iparban a toborzás és a megtartás gyorsan változik. Ha a spa-k a legjobb jelölteket akarják magukhoz csábítani, akkor fokozatot kell váltaniuk, hogy jócskán kiemelkedjenek a versenytársaik közül. Amikor tehetséges csapattagokat próbálunk toborozni a spa-nkba, akkor ne felejtsük el, hogy az emberek nem csak fizetést és juttatási csomagot keresnek. Az emberek karrier lehetőségre vágynak, és ezt biztosítani kell számukra.

Az egyéni fejlesztési terveknek vagy a karrierútról való beszélgetésnek be kell épülnie a vezetői rutinba. Azáltal, hogy a spa-vezetőnkkel nyitottak, őszinték és elérhetőek vagyunk, illetve biztosítjuk számukra a képzési terveket, egy olyan környezeteket tudunk teremteni, ahol a beosztottjaink tudják, hogy tanulni fognak és inspirációt kapnak.

A manapság legfontosabb képességek, a ’meg tudom csinálni’ hozzáállás és a tanulási hajlandóság. Azok az emberek, akik tanulásra fordították az idejüket a lezárások alatt, ők most élvezik annak az gyümölcseit, hogy további menedzsment-, közösségi média- vagy pénzügyi ismereteket szereztek. Mivel a spa-iparág egyre inkább a wellness irányába tart, egyre fontosabbá válik, hogy egy jelölt - legyen az terapeuta vagy menedzser - sokoldalú legyen, és széleskörű jártassággal rendelkezzen a különböző területeken.”

A toborzási talány

„Furcsa helyzetben vagyunk jelenleg, mivel a járvány miatt rengeteg tapasztalt tehetség hiányzik a szakmából. A szállodáknak és az önálló üzemeltetőknek szükségük van személyzetre, mivel az utazások - bár többnyire belföldiek – száma nő. Azonban úgy tűnik, sokan nem szívesen adják meg a régi fizetést, annak ellenére, hogy a bevételek kezdenek visszatérni a normális szintre. Miközben a wellness pihenések és tartózkodások száma növekszik, a fizetési sávok mégis csökkennek szerte a világon, mert a munkáltatók nem akarják tartani a koronavírus előtti bérszínvonalat. Szóval miért is nem fizetjük meg a személyzet, akik a vendégeket tisztességesen kiszolgálja?

A digitális platformok egyre fontosabbá válnak a leendő alkalmazottakkal történő első kapcsolatfelvételben. Mi, a közösségi médián keresztül szerezzük a legtöbb elérésünket, legyen szó vendégekről vagy leendő munkavállalókról. A saját WhatsApp Business fiókunk például egy nagyszerű eszköz arra, hogy rendszerezzük a jelölteket: gyorsan áttekinthetővé teszi a képességeiket még akkor is, ha naponta 200 önéletrajzot kapunk.

Nyilvánvaló a spa és wellness iránti kereslet; és szükségünk van munkaerőre ahhoz, hogy ezeket a szolgáltatásokat nyújthassuk. Szóval, a munkaerőbe való befektetés nélkül mégis mitől várjuk a fejlődést?”

www.spaconnectors.com

Forrás: https://issuu.com/europeanspamagazine/docs/esm_summer_issue_80/s/12886423?fbclid=IwAR2ocQHRnIBtlZfdHm8voHz5a06qpgzwekHQ5Y8co6mud2eLR3cJK0Sj4gc

Írta: Mark Smith

Fordította: Dajka-Szederkényi Kornélia, okleveles közgazdász, falusi turizmus menedzser, IWI Wellness és Spa Menedzser, PhD kutatását turizmus, egészségturizmus és vidéki turizmus témakörben végzi.

A következő részt csütörtökön olvashatjátok, addig is tájékozódjatok hamarosan induló Wellness és Spa menedzser képzésünkről.

 

{fastsocialshare} 

Még ha nem is tudatosan, de mindannyian használjuk öngyógyításra a zenét: Mindannyiunknak megvannak a kedvenc lejátszási listáink szerelmi bánatra, feszültség oldásra vagy egy jó pörgésre. A Sonos felmérése szerint a megkérdezettek 40%-ával már előfordult, hogy egy zenét hallva váratlanul sírni kezdtek. 

Az otthoni munkavégzés képessége, a technológiának köszönhető „digitális nomád” életmód, valamint a digitális irodakölcsönző szolgáltatások, például a WeWork megjelenése megváltoztatta a munkáról, az utazásról és a wellnessről alkotott gondolkodásmódunkat.

Az IWI Nemzetközi Fitnesziskoláról

Az IWI 20 éves munkájának köszönhetően iskolánk vezető pozíciót tölt be a hazai fitnesz, wellness és sport képzések piacán. Az IWI jóval többet jelent számunkra, mint egy sikeres üzleti vállalkozás! Szlogenünk, a „Szenvedélyből karrier" saját életutunk kifejeződése, melyet igyekszünk átadni a képzéseinkben résztvevőknek is!